Főoldal

Kedves Érdeklődő!

A felnőttkorban tanulók sajátos célcsoportot jelentenek egyedi igényeikből adódóan, amelyhez jól illeszkedik az e-learning rugalmas, innovatív módszertana.

A tananyagok végén a különféle tesztek és kvízek lehetővé teszik az azonnali visszacsatolást, illetve a frissen szerzett ismeretek elmélyítését szolgálják.

Az itt található tananyagok díjmentesen használhatóak, és az alábbi témaköröket tárgyalják:

Egészségnevelés: A kurzus hozzájárul az egészségtudatos magatartásunk fejlesztéséhez. Mindezek mellett szó esik alapvető egészségtani fogalmakról, a prevenció fontosságáról, és az utazás-egészségügyről.

Élet a mobilon: Az okostelefonok mindennapi életünk szerves részévé váltak. A telefonálási funkció mellett kisméretű személyi számítógépként is funkcionálnak. A számos előny mellett komoly kockázatai vannak a túlzott telefonhasználatnak. Többek között ezekre is felhívja a figyelmünket a tananyag.

Közösségek szerepe: A közösségek fontos szerepet játszanak az egyének szocializációjában, és az egyéni fejlődés egyik keretfeltételét jelentik. Az online kurzus során megismerkedhetünk a közösségi formákkal, az egyén és közösség viszonyával.

Helytörténet: A tananyag átfogó képet ad Zomba történetéről, és a községben élő nemzetiségek gazdag kulturális hagyományairól, népszokásairól és népviseletéről is.

Az oldalon megjelenő tananyagok az EFOP-3.7.3-16-2017-00048-as azonosítószámú Európai Unió által finanszírozott projekt révén kerültek kifejlesztésre. A projekt szabályszerű elszámolásának érdekében szeretnénk megkérni minden kedves Érdeklődőt, hogy regisztráció során legyen kedves néhány információt megadni. Az adatokat kizárólag a szabályszerű elszámolás érdekében tároljuk a projekt fenntartási időszakának a végéig, összhangban a hatályos adatvédelmi jogszabályokkal.

Regisztrálni a Regisztráció menüpont alatt lehet, vagy klikk ide!